FIGYELEM! CSAK AZOK OLVASSÁK EL, AKIK OLVASTÁK A HŰSÉGEST!
Megérkezett a 8. fejezet! Végre történik is valami, ráadásul ebben a fejezetben hekkelünk is egy picit. Előre szólok, gigantikusan nagy függővégre számítsatok! De ha sírtok és szidtok, vagy csak szimplán el akartok küldeni melegebb éghajlatra, akkor írjatok kommentet, és esetleg még a hétvégééig felteszem a következő részt (mert én olyan jószívű vagyok)!
8.
Időm sincs felocsúdni a sokkból, mert a következő pillanatban már a folyosón találom magam a többiekkel együtt, az orvosok ugyanis mindenkit kiküldtek a kórteremből, hogy alaposan megvizsgálhassák Uriah-t.
Nem tudom, mit gondoljak. Egyszerűen úgy érzem, a kétségbeesés darabokra szaggat. Először Uriah megsebesült, és azt hittük, hogy soha többé nem tér magához. Aztán Tris… Most Uriah végre mégis kinyitotta a szemét, de elvesztette az emlékeit. Félek, hogy többet nem lesz az a vidám, nagyszájú és idegesítő kölyök, akinek megismertem.
Azonban sokáig nincs lehetőségem a merengésre, mert a semmiből egy kemény ököl csapódik az államnak. Hátratántorodok, és nekiesek a falnak. Felnézek, hogy lássam, ki ütött meg, de ekkor újabb ütés találja el az arcomat, amit egy reccsenés, és éles fájdalom követ. Feljajdulok, és az orromhoz kapom a kezem.
- Vigyáznod kellett volna rá, te szemét! - üvölti Zeke a képembe. - Mindenről te tehetsz! A te hibád!
A szeme villámokat szór, ahogy rám mered, majd egy jobb horoggal gyomron öklöz, amitől térdre rogyok. Szánalmasan festhetek: egyik kezemmel a gyomromat szorítom, a másikkal meg a vérző orromat, előttem pedig apró vércseppek színezik a padlót.
- Elég ebből! - csattan fel Hana, és lekever egy jókora pofont a fiának. - Szégyelld magad, Zeke! Érthető, hogy dühös vagy, de nem szegény fiún kéne levezetned az indulatodat.
Zeke sértődöttnek tűnik, de ellép mellőlem, majd pár méterrel arrébb áll, ahol még csak rám néznie sem kell.
Christina a karom után nyúl, és segít talpra állnom, majd az egyik kezemet a vállára húzza, és félig átkarolva bevezet az egyik mellékhelyiségbe. A mosdókagylóra kell támaszkodnom, ha nem akarok összeesni. Mindig is tudtam, hogy Zeke nagyot tud ütni, de nem gondoltam volna, hogy ekkorát. A kemény csapástól elég rendesen szédülök, és ezen az sem segít, hogy közben ömlik a vér az orromból.
- Na, mutasd az arcod - fordítja maga felé a fejem Christina, és egy nedves ronggyal letörli róla a vért. Persze hiába, mert a következő pillanatban már folyik is a következő adag a sérült orromból. - Azt hiszem, ez eltört - állapítja meg, miközben ide-oda forgatja a fejem.
Felnevetek ezen a nyilvánvaló megállapításon. Ezt abban a pillanatban tudtam, hogy volt legjobb barátom nem túl gyengéden “megsimogatta”.
- Meg kell mutatnod egy orvosnak.
Rögtön tiltakozni kezdenék, de már húz is kifelé az ajtó, vissza a kórházi szárny előcsarnokába, ahol pillanatokkal később már egész sereg nővér akarja helyrerakni a közben krumpli méretűre dagadt orromat.
Annyi előnye van annak, ha valaki orrba vág, hogy legalább végre közelebbi ismertségbe kerülsz a zuhanyzóval, mivel kénytelen vagy lemosni magadról a vért. Valamint megszabadulsz a három napig viselt ruháidtól is, és be kell valljam, felemelő érzés tisztának lenni.
A hálóteremben ülök Tris ágyán, és a hajamat törölgetem egy kék színű törölközővel. Igyekszem sem rá, sem pedig Uriah-ra gondolni, de nehezen megy. Annyira szeretném, hogy minden ugyanúgy legyen, ahogy volt még pár napja. Bárcsak soha nem jöttünk volna ki azon a kerítésen. Az arcom a párnájába temetem, szabályosan szomjazom az illatára, de már szinte semmit nem érzek rajta. Ez attól is lehet, hogy az orrom nincs olyan állapotban, hogy bármilyen szagot is érzékeljen, de egy próbát megért. Ekkor kinyílik az ajtó, és Peter lép be rajta.
- Hát te meg miért szagolgatod azt a párnát? - kérdezi kíváncsi hangon. A rég gúnyos Peternek nyoma sincs, ez viszont megint eszembe juttatja Uriah állapotát. Vajon ő is ennyire más személyiség lesz?
- Nem hiszem, hogy bármi közöd lenne hozzá, Peter.
- Most miért? Én csak érdeklődtem - rántja meg a vállát. - Tudod, elég kellemetlen, mikor semmit nem tudsz a körülötted élőkről, mert kimosták az agyad.
Nagyot nyelek. Most komolyan, muszáj volt pont most felbukkannia? Viszont azt hiszem, megértem a helyzetét. Nem lehet kellemes emlékek nélkül élni. Ráadásul őt nem is nagyon szereti senki, így nem tudom, ki lehetne a segítségére.
- Tudod, ez Tris párnája…
- Ő kicsoda? - szakít félbe. Tisztára úgy viselkedik, mint egy Művelt…
- A barátnőm. Akit te voltál olyan kedves, és megpróbáltál megölni a Bátrak beavatása alatt.
Tágra nyílnak a szemei. Gondolom nem ilyen válaszra számított.
- Ó. Izé… Sajnálom. Nem tudom, miért tehettem, de biztos egy szemétláda voltam.
- Az voltál - adok neki igazat. - De remélem most egy jobb ember válik belőled. Kaptál egy második esélyt.
- Öhm, rendben. Egyébként mi történt Trisszel? Már ha meg szabad kérdeznem.
Semmi kedvem róla beszélni. Pláne nem Peternek, főleg azért is, mert még senkivel nem beszéltem igazán róla. De valami mégis arra késztet, hogy kinyissam a szám.
- Pár napja meglőtték. Most a kórházi szárnyban van, de nem biztos, hogy rendbe jön.
Együtt érzően rám néz, ami meglep. A régi Peter biztos nem nézne így rám, sőt bulit rendezne, csak mert Tris ilyen állapotba került.
- Tudod, nem ismerem őt, és téged se nagyon, de azért sajnálom. Nem szabadna ilyesminek történnie, senkivel sem. Ahogy ennek az átkozott amnéziának sem...
Bólintok, bár tudom, hogy ami itt a Központban történt, szükséges volt. Felállok, és az ajtó felé indulok, és miközben elhaladok mellette, megszorítom a vállát.
- Legyél türelemmel, Peter. Előbb-utóbb minden a helyére kerül a fejedben.
A vezérlőteremben egyre nagyobb a feszültség, ahogy telnek az órák. Miután magára hagytam Petert, ide menekültem, hogy ne kelljen összefutnom Zeke-kel. Itt legalább hasznossá tehetem magam. Szerencsére a többiek nem kérdeznek semmit, csak teszik a dolgukat.
A helyiségre nehéz csend telepedett, ami csak a klaviatúrák gombjainak csattogása tör meg. Lázas munka folyik; Cara és Matthew már percenként törölgetik a homlokukat.
Aztán egyszer csak egy fáradt kiáltás hangzik fel a jobb oldalamról.
- Kész! - sóhajt fel Cara, miközben ellöki maga elől a billentyűzetet. A vírus tehát elkészült. - Mennyi van még vissza, Matthew?
- Egy perc és végzek - feleli. - Te hogy állsz, Négyes?
- Az összes fájl a flashdrive-n van, a nagy részüket sikerült átnéznem. Sok lényeges információ van, amiről a város vezetőségének feltétlenül tudnia kell.
Matthew bólint, majd belekortyol az asztalon álló vizespalackba, aztán int, hogy üljünk köré. A monitoron több száz soros programkód részlete látszik.
- Mehet? - néz ránk. Bólintunk. Nagyot nyelek, idegesség költözik a gyomromba.
Egy sor ujjtördelés után Matthew ismét ráveti magát a billentyűzetre: a képernyőn csak úgy cikáznak a betűk és a számok.
- Közben el tudod mondani, mit is csinálsz? - kérdezem kíváncsian. A számítógépek világa mindig is érdekelt, ezért is kötöttem ki a Bátrak vezérlőtermében.
- Ez az algoritmus feltöri a szerverük biztonsági rendszerét, a lehető leggyorsabban kitalálja a jelszavukat, mialatt eltávolítja a tűzfalat a rendszerükből. Ezalatt a másik program titkosítja a kapcsolatunkat, így a behatolás lekövethetetlen marad.
Pár percig csendben figyeljük a felvillanó ablakokat, majd az összes kijelzőn megjelenik egy adatbázis, tele fájlokkal és könyvtárakkal.
- Négyes! Most te jössz.
Visszaülök a helyemre, és belevetem magam az adathalmazba. Ha azt hittem, az itteni szerveren rengeteg adat van, akkor amit most találtam, arra szavak sincsenek. Legalább harminc városról találok adatot. Megdöbbenek, hogy ennyi helyen kezelték, sőt még most is kezelik kísérleti nyulakként az embereket.
- Igyekezz! - rivall rám Cara.
Szerencsém van, hogy nekünk csak a chicagói kísérlet adatai kellenek. Az összes információ egy könyvtárban van benne.
- Mázlink van - szólalok meg. - A Chicagóról szóló adatok teljesen megegyeznek az itteni szerveren találtakkal. A könyvtár mérete is byte-ra pontosan azonos.
- Remek, akkor ezzel nincs több dolgunk - sóhajt Matthew. - Cara, rajtad a sor. Kapcsold ki a vírusirtót, és küld át a vírusunkat, majd futtasd.
Cara egy szó nélkül el is végzi a feladatot, egy perccel később az adatbázis már üres: sehol egy fájl, egy adatmorzsa…
- Rendben, már csak bontom a kapcsolatot, és kész is vagyunk. Ezt a vírust futtatjuk az itteni gépeken is, és minden adat végleg törölve lesz.
Tíz perccel később már minden üres, kivéve az az egy flashdrive, ami a zsebemben lapul. Cara a sikertől örömittasan Matthew nyakába veti magát, és csókot nyom a férfi arcára, amin kissé meglepődök, de nem firtatom.
- Szép munka volt - veregetem meg a vállukat.
Nevetünk. Nem vidám nevetés ez, inkább a megkönnyebbülésünkből táplálkozik, de nem zavar. Túl sok minden rossz történt már. Végre valami jól sült el. Eközben Amar is megérkezik, Geroge társaságában, és ők is csatlakoznak az ünnepeléshez.
- Ameddig ti itt a billentyűket nyomkodtátok, addig mi végleg kiiktattuk az összes kamerát itt is, és a városban is - kacag Amar, miközben oldalba bokszol.
- Jártatok a városban? - kérdezem tőle.
- Csak a kerítésnél. Ott el tudtuk vágni a föld alatti vezetéket, amelyek ide vezetnek. Annyira megrongáltuk, hogy azt már senki nem fogja tudni helyrepofozni.
Elég idiótán érzem magam, de szorosan megölelem. Hálás vagyok neki, hogy mindezt megtette azokért az emberekért, akik végül is meg akarták ölni.
Még egy ideig örvendünk a sikerünknek, mielőtt mindenki aludni tér. Igaz, hogy még csak délután négy van, de egyikük sem aludt sokat az elmúlt huszonnégy órában. Na nem mintha én tudtam volna pihenni, de most le sem tudnám hunyni a szemem.
Én is kilépek a vezérlőteremtől, de nem is figyelem, merre visznek a lábaim. Egyszer csak arra eszmélek, hogy a kórházi szárny folyosóján ácsorgok. Bele sem gondoltam, hogy ide jöjjek, a szívem mégis ide húzott.
Talán szép lassan minden helyrejön.
Kinyitom Tris szobájának ajtaját, és belépek rajta. Nem akarok bemenni hozzá, csak látni akarom őt az ablaküvegen keresztül. Ám ekkor hangok ütik meg a fülemet. A szobában emberek vannak, és hangosan beszélnek. Nem is beszélnek, inkább kiabálnak. Az ablakhoz szaladok, azonban a következő pillanatban az összes vér kifut az arcomból.
A szoba tele van orvosokkal és ápolókkal. Legalább nyolcan-tizen vannak odabent, és hatalmas a káosz. Rohangálnak az ágy körül, különböző tárgyakkal a kezükben.
És Tris…
Tris fehérebb, mint valaha. Mint egy zsák, mozdulatlanul, fedetlen mellkassal fekszik az ágyon. Az egyik orvos egy különös szerkezetet nyom a sápadt felsőtestéhez, amitől az egész teste megrándul, majd ugyanolyan mozdulatlanul hever tovább.
Lehet, hogy valami fontos zajlik odabent, amit értenem kéne, amit fel kéne fognom, de az egyetlen dolog, ami eljut az agyamig, az a szívmonitor egyenes vonala.
TOBIAS
Időm sincs felocsúdni a sokkból, mert a következő pillanatban már a folyosón találom magam a többiekkel együtt, az orvosok ugyanis mindenkit kiküldtek a kórteremből, hogy alaposan megvizsgálhassák Uriah-t.
Nem tudom, mit gondoljak. Egyszerűen úgy érzem, a kétségbeesés darabokra szaggat. Először Uriah megsebesült, és azt hittük, hogy soha többé nem tér magához. Aztán Tris… Most Uriah végre mégis kinyitotta a szemét, de elvesztette az emlékeit. Félek, hogy többet nem lesz az a vidám, nagyszájú és idegesítő kölyök, akinek megismertem.
Azonban sokáig nincs lehetőségem a merengésre, mert a semmiből egy kemény ököl csapódik az államnak. Hátratántorodok, és nekiesek a falnak. Felnézek, hogy lássam, ki ütött meg, de ekkor újabb ütés találja el az arcomat, amit egy reccsenés, és éles fájdalom követ. Feljajdulok, és az orromhoz kapom a kezem.
- Vigyáznod kellett volna rá, te szemét! - üvölti Zeke a képembe. - Mindenről te tehetsz! A te hibád!
A szeme villámokat szór, ahogy rám mered, majd egy jobb horoggal gyomron öklöz, amitől térdre rogyok. Szánalmasan festhetek: egyik kezemmel a gyomromat szorítom, a másikkal meg a vérző orromat, előttem pedig apró vércseppek színezik a padlót.
- Elég ebből! - csattan fel Hana, és lekever egy jókora pofont a fiának. - Szégyelld magad, Zeke! Érthető, hogy dühös vagy, de nem szegény fiún kéne levezetned az indulatodat.
Zeke sértődöttnek tűnik, de ellép mellőlem, majd pár méterrel arrébb áll, ahol még csak rám néznie sem kell.
Christina a karom után nyúl, és segít talpra állnom, majd az egyik kezemet a vállára húzza, és félig átkarolva bevezet az egyik mellékhelyiségbe. A mosdókagylóra kell támaszkodnom, ha nem akarok összeesni. Mindig is tudtam, hogy Zeke nagyot tud ütni, de nem gondoltam volna, hogy ekkorát. A kemény csapástól elég rendesen szédülök, és ezen az sem segít, hogy közben ömlik a vér az orromból.
- Na, mutasd az arcod - fordítja maga felé a fejem Christina, és egy nedves ronggyal letörli róla a vért. Persze hiába, mert a következő pillanatban már folyik is a következő adag a sérült orromból. - Azt hiszem, ez eltört - állapítja meg, miközben ide-oda forgatja a fejem.
Felnevetek ezen a nyilvánvaló megállapításon. Ezt abban a pillanatban tudtam, hogy volt legjobb barátom nem túl gyengéden “megsimogatta”.
- Meg kell mutatnod egy orvosnak.
Rögtön tiltakozni kezdenék, de már húz is kifelé az ajtó, vissza a kórházi szárny előcsarnokába, ahol pillanatokkal később már egész sereg nővér akarja helyrerakni a közben krumpli méretűre dagadt orromat.
****
Annyi előnye van annak, ha valaki orrba vág, hogy legalább végre közelebbi ismertségbe kerülsz a zuhanyzóval, mivel kénytelen vagy lemosni magadról a vért. Valamint megszabadulsz a három napig viselt ruháidtól is, és be kell valljam, felemelő érzés tisztának lenni.
A hálóteremben ülök Tris ágyán, és a hajamat törölgetem egy kék színű törölközővel. Igyekszem sem rá, sem pedig Uriah-ra gondolni, de nehezen megy. Annyira szeretném, hogy minden ugyanúgy legyen, ahogy volt még pár napja. Bárcsak soha nem jöttünk volna ki azon a kerítésen. Az arcom a párnájába temetem, szabályosan szomjazom az illatára, de már szinte semmit nem érzek rajta. Ez attól is lehet, hogy az orrom nincs olyan állapotban, hogy bármilyen szagot is érzékeljen, de egy próbát megért. Ekkor kinyílik az ajtó, és Peter lép be rajta.
- Hát te meg miért szagolgatod azt a párnát? - kérdezi kíváncsi hangon. A rég gúnyos Peternek nyoma sincs, ez viszont megint eszembe juttatja Uriah állapotát. Vajon ő is ennyire más személyiség lesz?
- Nem hiszem, hogy bármi közöd lenne hozzá, Peter.
- Most miért? Én csak érdeklődtem - rántja meg a vállát. - Tudod, elég kellemetlen, mikor semmit nem tudsz a körülötted élőkről, mert kimosták az agyad.
Nagyot nyelek. Most komolyan, muszáj volt pont most felbukkannia? Viszont azt hiszem, megértem a helyzetét. Nem lehet kellemes emlékek nélkül élni. Ráadásul őt nem is nagyon szereti senki, így nem tudom, ki lehetne a segítségére.
- Tudod, ez Tris párnája…
- Ő kicsoda? - szakít félbe. Tisztára úgy viselkedik, mint egy Művelt…
- A barátnőm. Akit te voltál olyan kedves, és megpróbáltál megölni a Bátrak beavatása alatt.
Tágra nyílnak a szemei. Gondolom nem ilyen válaszra számított.
- Ó. Izé… Sajnálom. Nem tudom, miért tehettem, de biztos egy szemétláda voltam.
- Az voltál - adok neki igazat. - De remélem most egy jobb ember válik belőled. Kaptál egy második esélyt.
- Öhm, rendben. Egyébként mi történt Trisszel? Már ha meg szabad kérdeznem.
Semmi kedvem róla beszélni. Pláne nem Peternek, főleg azért is, mert még senkivel nem beszéltem igazán róla. De valami mégis arra késztet, hogy kinyissam a szám.
- Pár napja meglőtték. Most a kórházi szárnyban van, de nem biztos, hogy rendbe jön.
Együtt érzően rám néz, ami meglep. A régi Peter biztos nem nézne így rám, sőt bulit rendezne, csak mert Tris ilyen állapotba került.
- Tudod, nem ismerem őt, és téged se nagyon, de azért sajnálom. Nem szabadna ilyesminek történnie, senkivel sem. Ahogy ennek az átkozott amnéziának sem...
Bólintok, bár tudom, hogy ami itt a Központban történt, szükséges volt. Felállok, és az ajtó felé indulok, és miközben elhaladok mellette, megszorítom a vállát.
- Legyél türelemmel, Peter. Előbb-utóbb minden a helyére kerül a fejedben.
****
A vezérlőteremben egyre nagyobb a feszültség, ahogy telnek az órák. Miután magára hagytam Petert, ide menekültem, hogy ne kelljen összefutnom Zeke-kel. Itt legalább hasznossá tehetem magam. Szerencsére a többiek nem kérdeznek semmit, csak teszik a dolgukat.
A helyiségre nehéz csend telepedett, ami csak a klaviatúrák gombjainak csattogása tör meg. Lázas munka folyik; Cara és Matthew már percenként törölgetik a homlokukat.
Aztán egyszer csak egy fáradt kiáltás hangzik fel a jobb oldalamról.
- Kész! - sóhajt fel Cara, miközben ellöki maga elől a billentyűzetet. A vírus tehát elkészült. - Mennyi van még vissza, Matthew?
- Egy perc és végzek - feleli. - Te hogy állsz, Négyes?
- Az összes fájl a flashdrive-n van, a nagy részüket sikerült átnéznem. Sok lényeges információ van, amiről a város vezetőségének feltétlenül tudnia kell.
Matthew bólint, majd belekortyol az asztalon álló vizespalackba, aztán int, hogy üljünk köré. A monitoron több száz soros programkód részlete látszik.
- Mehet? - néz ránk. Bólintunk. Nagyot nyelek, idegesség költözik a gyomromba.
Egy sor ujjtördelés után Matthew ismét ráveti magát a billentyűzetre: a képernyőn csak úgy cikáznak a betűk és a számok.
- Közben el tudod mondani, mit is csinálsz? - kérdezem kíváncsian. A számítógépek világa mindig is érdekelt, ezért is kötöttem ki a Bátrak vezérlőtermében.
- Ez az algoritmus feltöri a szerverük biztonsági rendszerét, a lehető leggyorsabban kitalálja a jelszavukat, mialatt eltávolítja a tűzfalat a rendszerükből. Ezalatt a másik program titkosítja a kapcsolatunkat, így a behatolás lekövethetetlen marad.
Pár percig csendben figyeljük a felvillanó ablakokat, majd az összes kijelzőn megjelenik egy adatbázis, tele fájlokkal és könyvtárakkal.
- Négyes! Most te jössz.
Visszaülök a helyemre, és belevetem magam az adathalmazba. Ha azt hittem, az itteni szerveren rengeteg adat van, akkor amit most találtam, arra szavak sincsenek. Legalább harminc városról találok adatot. Megdöbbenek, hogy ennyi helyen kezelték, sőt még most is kezelik kísérleti nyulakként az embereket.
- Igyekezz! - rivall rám Cara.
Szerencsém van, hogy nekünk csak a chicagói kísérlet adatai kellenek. Az összes információ egy könyvtárban van benne.
- Mázlink van - szólalok meg. - A Chicagóról szóló adatok teljesen megegyeznek az itteni szerveren találtakkal. A könyvtár mérete is byte-ra pontosan azonos.
- Remek, akkor ezzel nincs több dolgunk - sóhajt Matthew. - Cara, rajtad a sor. Kapcsold ki a vírusirtót, és küld át a vírusunkat, majd futtasd.
Cara egy szó nélkül el is végzi a feladatot, egy perccel később az adatbázis már üres: sehol egy fájl, egy adatmorzsa…
- Rendben, már csak bontom a kapcsolatot, és kész is vagyunk. Ezt a vírust futtatjuk az itteni gépeken is, és minden adat végleg törölve lesz.
Tíz perccel később már minden üres, kivéve az az egy flashdrive, ami a zsebemben lapul. Cara a sikertől örömittasan Matthew nyakába veti magát, és csókot nyom a férfi arcára, amin kissé meglepődök, de nem firtatom.
- Szép munka volt - veregetem meg a vállukat.
Nevetünk. Nem vidám nevetés ez, inkább a megkönnyebbülésünkből táplálkozik, de nem zavar. Túl sok minden rossz történt már. Végre valami jól sült el. Eközben Amar is megérkezik, Geroge társaságában, és ők is csatlakoznak az ünnepeléshez.
- Ameddig ti itt a billentyűket nyomkodtátok, addig mi végleg kiiktattuk az összes kamerát itt is, és a városban is - kacag Amar, miközben oldalba bokszol.
- Jártatok a városban? - kérdezem tőle.
- Csak a kerítésnél. Ott el tudtuk vágni a föld alatti vezetéket, amelyek ide vezetnek. Annyira megrongáltuk, hogy azt már senki nem fogja tudni helyrepofozni.
Elég idiótán érzem magam, de szorosan megölelem. Hálás vagyok neki, hogy mindezt megtette azokért az emberekért, akik végül is meg akarták ölni.
Még egy ideig örvendünk a sikerünknek, mielőtt mindenki aludni tér. Igaz, hogy még csak délután négy van, de egyikük sem aludt sokat az elmúlt huszonnégy órában. Na nem mintha én tudtam volna pihenni, de most le sem tudnám hunyni a szemem.
Én is kilépek a vezérlőteremtől, de nem is figyelem, merre visznek a lábaim. Egyszer csak arra eszmélek, hogy a kórházi szárny folyosóján ácsorgok. Bele sem gondoltam, hogy ide jöjjek, a szívem mégis ide húzott.
Talán szép lassan minden helyrejön.
Kinyitom Tris szobájának ajtaját, és belépek rajta. Nem akarok bemenni hozzá, csak látni akarom őt az ablaküvegen keresztül. Ám ekkor hangok ütik meg a fülemet. A szobában emberek vannak, és hangosan beszélnek. Nem is beszélnek, inkább kiabálnak. Az ablakhoz szaladok, azonban a következő pillanatban az összes vér kifut az arcomból.
A szoba tele van orvosokkal és ápolókkal. Legalább nyolcan-tizen vannak odabent, és hatalmas a káosz. Rohangálnak az ágy körül, különböző tárgyakkal a kezükben.
És Tris…
Tris fehérebb, mint valaha. Mint egy zsák, mozdulatlanul, fedetlen mellkassal fekszik az ágyon. Az egyik orvos egy különös szerkezetet nyom a sápadt felsőtestéhez, amitől az egész teste megrándul, majd ugyanolyan mozdulatlanul hever tovább.
Lehet, hogy valami fontos zajlik odabent, amit értenem kéne, amit fel kéne fognom, de az egyetlen dolog, ami eljut az agyamig, az a szívmonitor egyenes vonala.
Szerző megjegyzése:
Ugye mondtam, hogy hatalmas függővé? De én még mindig nem vagyok Veronica, viszont a folytatást csak a következőből tudjátok meg, ahhoz viszont kérek véleményeket, és akkor péntek-szombat fele felteszem a 9. fejezetet is.
Ugye mondtam, hogy hatalmas függővé? De én még mindig nem vagyok Veronica, viszont a folytatást csak a következőből tudjátok meg, ahhoz viszont kérek véleményeket, és akkor péntek-szombat fele felteszem a 9. fejezetet is.
Nagyon jó lett és nem akarom, hogy meghaljon Tris DE jöjjön a következő rész mert kicsit várható, hogy mi fog történni csak szerintem mindenki kiváncsi, hogy hogy fejeznéd be
VálaszTörlésA folytatást felteszem a hétvégén, csak a 10. fejezet még nincs kész, azért se nagyon akarok sietni a frissítéssel. De a 11. feji fele már megvan. Majd meglátjátok, mi fog ezután történni :)
Törlésnekem nagyon tecet a 8- dik fejezet is remélem hogy fent lesz a 9-dig fejezet a hétvégén
TörlésNekem nagyon tetszik. Nagyon ügyesen írsz. Gratulálok. Amikor ezt olvastam, akkor is sírtam, de itt volt,hogy örömömben,mert Uriah él. És igen. Én is vágytam a könyvben egy olyan részre, amikor valaki megtudja, hogy Tris lefeküdt Tobiassal. Nekem nagyon tetszik. Kérlek folytasd... :) ^.^
VálaszTörlésNagyon örülök, hogy tetszik. A folytatás még ma felkerül. Remélem az is tetszeni fog :)
TörlésFú, nem bírom ki! Megyek tovább! Nem érdekel, addig olvasok, amíg még látok, de meg kell tudnom, mi van Trisszel!!!!!
VálaszTörlésHaha. Remélem még élsz :D
Törlés