Fanfic fordítás: Megint te - 24. fejezet


Meghoztuk a 24. fejezetét is a történetnek! Szerintem Evelyn ebben a történetben sem fogja belepni magát a szívetekbe, viszont a fejezet vége garantáltan mindenkinek tetszeni fog. Jó olvasást hozzá!

A fordítás Márti érdeme!

Az eredeti történet ITT olvasható.





24. fejezet – Evelyn, nem lehet




TOBIAS


- Evelyn – Csak ennyit tudok mondani. Tudtam, hogy rossz ötlet. Oké, nem tudtam, de attól még rossz ötlet, és ki kell másznom belőle. Nem gondoltam át. Nem gondoltam rá, hogy mit fogok neki mondani, vagy ő mit fog nekem mondani. Most itt állok a nő előtt, aki elhagyott engem. A nő előtt, akinek a világon a legjobban kellett volna szeretnie engem, de nem tette.

- Tobias, tudtam, hogy vissza fogsz jönni. – Nem tudok a szemébe nézni. Látnám benne a vágyakozást, a gondoskodást, a szeretetet. De az mégsem igazi. Próbálom megmagyarázni magamnak, hogy igazából nem törődik velem. Csak kihasznál, és azt akarja, hogy csatlakozzak a csoportnélküliekhez. De nem fogok hallgatni rá.

- A nevem Négyes, nem Tobias. – Éles a hangom, így jobban hisz nekem. Nem vagyok az a hétéves kisfiú, akit ismert.

Bevezet egy emberekkel teli szobába, ahol felismerek néhány arcot. Edward. Emlékszem rá a múlt évi beavatásról. Ő volt az a srác, akit szemen szúrtak. Gipsz van a karján, és kötés a szemén.

Drew-t is látom. Láthatóan részegen morog a sarokban. Rá is emlékszem. Emlékszem, hogy megvertem, amikor megtámadta Trist. Próbálom kiverni a fejemből az emléket, ahogy a szakadéknál láttam, véresen, sérülten, félig leszakadt ingben. Csak ha rágondolok, legszívesebben odamennék, és megint megverném a srácot. A tekintete találkozik az enyémmel, és tudom, hogy megismert. Majdnem feláll, és feltételezem, hogy ide akar jönni hozzám. Majdnem elnevetem magam. Olyan könnyű lenne kicsinálni, mint eltörni egy fogpiszkálót. A tekintete Evelynre vándorol rólam, és összerakja a részleteket. Rájön, hogy ki vagyok. Valószínűleg most már mindenki tudja a szobában.

Evelyn a szoba sarkába vezet, ami elszigeteltebb és alkalmas arra, hogy kettesben legyünk. Csendben ülünk ott. Nem tudom, mit mondjak neki.

- Miért vagy itt, Tobias? – Figyelmen kívül hagyom a tényt, hogy elfelejtett Négyesnek szólítani. De nem is igazán akarom, hogy úgy szólítson. Tetszik, amikor az emberek a nevemen szólítanak, csak nehéz bevallani.

- Magyarázatot akarok.

- Miről?

- Tudod, hogy miről.

- Már mindent elmondtam neked, amit akartam. Csak nem akartál figyelni rám. Hibáztam. Fiatal voltam, és tapasztalatlan. De mindig is szerettelek. Minden nap rád gondoltam.

Ezt nehéz elfogadni. Soha nem éreztem, hogy szeret, de most azt mondja, és ez kényelmetlenül érint. Tudni, hogy bár soha nem volt velem senki, mégis szeretett valaki. Elhiszem, hogy szeret, de ennél sokkal több kell, hogy meg tudjak neki bocsátani.

- Nem tudom, mit mondjak, vagy gondoljak. Időre van szükségem. Sok időre. Nem tudok azonnal megbocsátani – vallom be.

- Megértelek.

- Köszönöm.

- Tobias, vagy Négyes, miért nem maradsz itt éjszakára? Tudsz máshova menni?

Meglep, hogy erre kér. Az meg még jobban meglep, hogy nincs ellenemre az ötlet. Okkal jöttem ide, még ha nem is voltam tudatában. Azt hiszem, tudat alatt látni akartam az anyámat. Csak azt akartam, hogy szeressenek, mert tudtam, hogy Tris soha nem fog szeretni. Próbálom figyelmen kívül hagyni, hogy milyen kétségbeejtően hangzik ez.

- Nem, rendben. Maradok – értek egyet, mert túl késő van visszamenni. A vonatok már nem járnak, és teljesen sötét van.

Mikor másnap reggel felébredek, egy csésze tea van mellettem. Biztosan Evelyn tette oda. Az éjszaka nagy részét az anyámmal való beszélgetéssel töltöttem. Ez többet jelentett nekem, mint gondolja. Valaki törődik - valaki, aki számít nekem -, valóban törődik velem, és ez csodálatos. Még nem bocsátottam meg neki teljesen, de tudom, hogy hamarosan meg fogok. Örülök, hogy eljöttem. Azonban vissza kell mennem. Szórakoztató volt idelátogatni, de nem akarok itt élni. Koszos, egészségtelen, mindenki furcsán néz rád. Ez nem az én otthonom. Az a Bátraknál van. A Bátraknak van tortájuk, ott van Tris, és a barátaim, ezt nem adhatom fel. Tudom, hogy Evelyn azt fogja kérni, hogy maradjak itt vele, és csak remélni tudom, hogy nem lesz nagyon csalódott, amikor nemet mondok.

- Van itt még valami. Tudom, hogy csak azért jöttél vissza, mert magyarázatot akartál, de úgy érzem, valami más is vezérelt. Talán azért jöttél, mert nem vagy boldog a Bátraknál? Újra akarod kezdeni? Én segíthetek. Itt élhetsz velem. Jól ellennénk itt, Tobias. – Hát ez az.

- Igazad van, azért jöttem, hogy megértsem, miért hagytál el. Nem, nem élhetek itt. Már három éve Bátor vagyok. Nem adhatom fel.

- Csak remélni tudom, hogy nem egy lányról van szó.

- Mit akarsz ezzel mondani?

- Látom a szemedben. Ugyanolyan a tekinteted, mint nekem volt, amikor szerelmes voltam.

- Nem csak miatta maradok a Bátraknál. – Rájövök, hogy bevallottam, hogy egy lányról van szó. De már nem számít, hiszen ő Zeke-kel van.

- Nem hiszem, hogy igazad van. És nem hiszem, hogy rájöttél, hogy egy barátnő csak átmeneti. Jön, aztán megy, mint bármelyik másik lány. De én az anyád vagyok. És állandó vagyok. – Ez felmérgesít. Úgy beszél Trisről, mint bármilyen lányról. Nem is ismeri Trist. Nem tudja, milyen szép az arca. Hosszú haja. Ahogyan a makacssága, az intelligenciája és a butasága tökéletesen összeillik. Nem tudja, mennyire szeretek vele beszélgetni, vagy látni őt. Nem tud semmit. Szóval, ha őmiatta akarok a Bátraknál maradni, akkor a legjobb választás lenne, mert Tris miatt megéri.


- Nem maradok, Evelyn. Ez végleges – sziszegem. Úgy látszik, meghökken, és próbál megnyugodni. Tényleg egyáltalán nem ismer. El kell mennem innen.

- Rendben, menj vissza, a csoportod korlátai közé. A rendszer ellenőrzése alá. Egy nap még megbánod.

Ezzel most nem tudok mit kezdeni. Szótlanul felállok, és elindulok. Ennyit a kapcsolatunkról.



TRIS


Végül Zeke és én feladjuk Tobias keresését, és ebédelni megyünk. Micsoda nagyszerű barátok vagyunk! Hálás vagyok, hogy nem kínos együtt lennünk. Majdnem olyan, mintha a múlt éjszaka meg sem történt volna.

Éppen beleharapnék a hamburgerembe, amikor mindenki elcsendesedik a teremben. Felnézek. Ez ő. Úgy érzem, mintha egy hatalmas súlyt vettek volna le a vállamról, annyira megkönnyebbülök. Visszajött és úgy néz ki, nem sérült meg. Összetalálkozik a tekintetünk. Én vagyok az első, akire ránéz. Látja, hogy Zeke mellett ülök, és kíváncsi lennék, miért ilyen mérges az arckifejezése. Elindul kifelé a Kútból, én pedig utánamegyek.

Látom, hogy el akar menni, így megragadom a karját. Lassan felém fordul.

- Mi van? – Úgy látszik, nem nagy dolog, hogy lát. Tudom, hogy nem. Mióta vége a beavatásnak, már nem vagyunk kötelesek beszélni egymással. De azt hittem, barátok vagyunk, és a barátok szoktak beszélgetni.

- Hol voltál?

- Nem a te dolgod – mondja.

Ránézek. Olyan dolgokat mondott el nekem, amiről más csak álmodhatna, de nem mondja el, hogy hol volt? Kíváncsi vagyok, mit titkol.

- Rendben, elmentem az anyámhoz.

Úgy nézek rá, mint akinek elment az esze. Valószínűleg így van, h azt hiszi, hogy látta az anyját.

- Tobias, ő meghalt. Ott voltam a temetésén. Halott.

- Nem, csak megrendezte a halálát, hogy el tudjon menekülni Marcustól.

Nagy levegőt veszek. Ez egy óriási hír. És van értelme is.

- Elhagyott téged? Otthagyott téged, ahol megvertek és bántalmaztak? Miért akartad látni?

- Nem tudom. Magyarázatot akartam. És el akartam menekülni.

- Mitől akartál elmenekülni?

Úgy néz rám, hogy azt remélem, vágyat látok a szemében. De mélyen magamban tudom, hogy nem lehetséges, mert neki másvalaki tetszik.

- Semmitől.

- De van valami.

- Majd egy nap elmondom – mondja. Túl kedves velem. Nem lehetek ilyen tolakodó. Nem kell elmondania nekem mindent.

- Oké.

- Szóval, nem is tudtam, hogy te és Zeke együtt vagytok.

Majdnem felkiáltok. Csak így letámad. Teljesen összezavarodtam.

- Nem vagyunk. Tudom, hogy láttál minket csókolózni, de az nem az volt, aminek látszott. Tetszem neki, de én valaki mást kedvelek, úgyhogy lehűtöttem. Csak barátok vagyunk. Legalábbis azt hiszem.
Most ő néz meglepetten.

- Megmondod, hogy ki tetszik?

- Természetesen nem.

- Gyerünk, én beszéltem neked anyámról.

Értem a lényeget, és szívesen elmondanám neki, de szörnyen megalázó lenne, mert ő tetszik nekem, és tudom, hogy nem kölcsönös.

- Majd valamikor elmondom, jó?

- Hm. Oké.

- Sajnálom – mondom. Nem vagyok biztos benne, hogy mit sajnálok, de úgy érzem, annyi mindenen mentünk már keresztül, hogy ezt kell mondanom.

- Én is sajnálom.

Ülünk a fal mellett, a fejemet pedig a vállára hajtom.

- Teljesen odavagyok érted, Tris, és nem tudom, mihez kezdjek – árulja el.





10 megjegyzés:

  1. És egy hetet kell ilyen befejezés után várni???? ÁÁÁÁ :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy látszik, nem csak Bia szeret függővéget írni... XD

      Törlés
  2. Nem akaros tudni, hogy milyen fejet vágtam a végén. Szerintem fölsírtál volna xD
    Imádom ezt a sztorit. Az egyik legjobb. És még a legjobb az, hogy Te, Márti, lefordítod ezt nekünk! :)
    Köszi a fejezezet, puszi! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. El tudom képzelni...
      Én is imádom, azért is vállaltam a fordítást. Örülök, hogy tetszik. :)
      Puszi

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  3. Nagyon jó főleg a vége ! Köszi Márti a fordítást :)

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. Végre őszinték - helyesebben csak Négyes! Tetszett, köszönöm!

    VálaszTörlés
  6. Ez eszméletlen volt. Egy picit Tobias és Evelyn beszélgetése olyan vontatott volt. De azután már felpörögtek az események. És a vége....Áww...
    És megint egy hetet kell rá várni...Na mindegy.
    Köszi Márti a fordítást.Puszi,és előre is kívánok Kellemes Karácsonyi ünnepeket! <44

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az Evelynes részt én sem igazán szerettem. Főleg Evelyn szokásos dumáját, hogy egy barátnő csak átmeneti, de ő állandó... Na, persze.
      Köszönöm, és én is jó pihenést kívánok! Puszi

      Törlés