Fanfic fordítás: Bitter Cold - 14. fejezet

Végre csak megérkezett a Bitter Cold 14. fejezete. Tudom, elég sokáig tartott, ez a fejezet eléggé kikészített, sok kacifántos szó volt benne, bogarászhattam őket. De csak elkészültem vele. Lassan talán vége a kórházas epizódoknak, még egy fejezet, ha jól emlékszem. Viszont szerintem tetszeni fog nektek ez a fejezet Tobias miatt. A következőt jövő hét végére várjátok, sajnos nekem is kezdődik a suli jövő héttől.

Jó olvasást hozzá, és most is jöhetnek a vélemények.

Az eredeti történet ITT olvasható!  A fordítás az író, mugglesarah engedélyével történik!

14. fejezet - Megtalálva

A nővérek nem sok időt vesztegetnek, miután Tobias tudatja velük, hogy Tris felébredt. Kihasználják az éberségét, és átfutnak a szokásos rutinon, beleértve a tucatnyi kérdést is.

- Ez fáj?

- Mennyi ideje vagy beteg?

- Van valami allergiád?

És végezetül: - Hogy hívnak?

Tris először nem válaszol, kinyílik a szája, mintha megszólalni készülne, de aztán visszacsukja.

- Tris - válaszolja jó néhány másodperc eltelte után.

A nővérek összenéznek. Ketten elhagyják a helyiséget, miután lejegyeznek még valamit, az egyetlen pedig, aki maradt, innivalóval kínálja Trist.

- A vezetéknevedre is szükségünk van, aranyom.

- Ó. - Ez minden, amit válaszol, aztán elveszi a nővér által felajánlott szívószálat, és lassan kortyolni kezd. Egy percbe is beletelik, mire bugyborékolás jelzi, higy mindjárt végez, aztán pedig már nincs más választása, mint elhúzódni. - Ivy - válaszolja.

A nővér kétkedve néz rá, de egyidejűleg gyengéden elmosolyodik.

- Rendben, szóval Ms. Ivy. Mi a helyzet a keresztneveddel, a Tris valaminek a rövidítése?

- Beatrice - válaszolja hezitálás nélkül. Aztán túl sokszor bólogat. - Beatrice Ivy.

- Voltál már itt korábban? - kérdi a nővér hátrébb lépve, így teret adva Trisnek. - Akár csak a rendelőinkben vagy valahol?

- Nem - feleli egyszerűen. - Elég új vagyok a városban.

A nővér bólint, és ismét kedvesen Trisre mosolyog. Ez ugyanaz a mosoly, amit Tobias is annyiszor kapott tőlük korábban.

- Felküldünk valakit, aki felveszi az alap információkat tőled, és beregisztrál a rendes neveden, rendben?

Tris bólint neki, és a nővér mindkettőjükre rámosolyog, mielőtt elmenne.

- Ivy, mint borostyán? - kérdezi Tobias felvont szemöldökkel az ágya melletti széken ülve. - Akár lehetett volna csésze vagy ágy, sőt talán a virág kevésbé gyanús lett volna.

A lány arca égő vörösre pirul, és lesüti a pillantását.

- Nem tudom miről beszélsz - köszörüli a torkát, és a takaróját csipkedi. A korábbi beszélgetésükhoz képest most Tris elég nyugodtnak tűnik. Sokkal inkább az a lány, aki a lakásában töltötte az éjszakát, mint az, aki felébredt a kórházi szobában. - Emellett próbálj meg te előállni egy névvel ilyen helyzetben.

Tobias a nyelvére harap, hogy ne kérdezze meg, hogy egyáltalán miért is volt szüksége előállnia egy névvel.

Nem győzi kivárni, hogy az orvos végre megjelenjen, és tájékoztassa mindkettőjüket, mire számíthatnak. Megkísérelt utánanézni Google-n a telefonján, ameddig a lány aludt, de csak idős, tüdőgyulladással küzdő emberekről talált infót. Úgy tűnik, mások maguktól helyrejönnek. Talán csak nincs egy halom adat rögzítve a hajléktalanokra és a tüdőgyulladásra vonatkozóan. Megkönnyebbül, hogy legalább az a vérrel kapcsolatos problémája nincs. Abbahagyták a vérvételeket pár órával azelőtt, hogy a lány felébredt volna, ami eléggé ígéretesnek tűnik.

- Tobias? - kérdezi Tris, és Tobias feje odafordul, hogy találkozzon a tekintetük. Nem szól semmit, helyette türelmesen várja, hogy a lány folytassa. - Miért vagy itt?

Nos, ez volt az, amire egy ideje amúgy is számított. Tobias nem állíthatja, hogy meglepi a kérdés, de mégis kissé sértve érzi magát. Van értelme annak, hogy a lány nem akarja, hogy itt legyen. Feláll, hogy legalább az éjszakára hazamenjen, és távolságot biztosítson Trisnek.

- Sajnálom. Elmehetek...

- Ne! - feleli a lány gyorsan. Úgy tűnik, meglepődik magán, és megköszörüli a torkát. - Nem így értettem - tisztázza csendesen. - Csak nem értem, miért pazarolod az idődet, hogy itt legyél ilyen sokáig. 

Tobias visszaül. Először nem is tudja, mit mondjon. Ez az egész... barátságuk olyan sok furcsasággal van tele, hogy még abban sem biztos, hogyan beszéljen a lánnyal normálisan. Mindegyik döntése azon alapul, hogy ne tűnjön furcsának vagy fenyegetőnek vagy erőszakosnak egy olyan lány számára, aki nem is ismeri őt. Bizony itt volt mellette egész idő alatt, aggodalmaskodva, és még azt sem tudja, hogy adjon rá magyarázatot.

- Én... - kezdi, de el is hallgat. Ő az a lány az utcáról, aki lemondott a kabátjáról, vele kávézott, és eltűnt éjszaka, hogy más megoldás nem lévén magát eladva szerezzen pénz. És Tobias átkozott legyen, ha nem mondja el neki legalább az igazat. - Ott voltál, az ajtóm előtt, Tris. Hideg voltál, elkékültél, és nem reagáltál semmire. - Már csak azzal, hogy rá gondol, az egész jelenet előbújik az emlékei legmélyéről, és kényszeríti, hogy felidézze. Ahogy kinyílt a liftajtó, a kávé a földre zuhant, és a forró, barna folyadék szétfröccsent mindenfelé. Az a kép a legélesebb, ahogy a lány a földön feküdt az ajtaja előtt, teljesen egyedül. - Nem tértél magadhoz. Én pedig... rohadtul megijedtem.

Tris alaposan megnézi, és az ajkába harap. Mindenfelé néz, csak a szemébe nem.

- Miért voltál a lakásom előtt? - Nem tehet róla, de meg kell kérdeznie.

- Nem akartam - feleli szabadkozva. - De alig kaptam levegőt, úgy éreztem, mintha lángolna a tüdőm, és annyira féltem. Csak arra tudtam gondolni, hogy azt mondtad, menjek vissza, ha szükségem van valamire, és nem akartam, de... - rántja meg a vállát, így nyomatékosítva a mondatát. - Nagyon féltem.

Egy másodpercig csendben vannak. Egyikük sem tudja, mit mondjon, vagy hogyan mondja azt. Mindketten igyekeznek megérteni, amit a másik mondott.

- Örülök, hogy megtaláltál - teszi hozzá végül Tris.

Tobias elmosolyodik a hangjában hallható őszinteségtől, és azon gondolkodik, hogyan kereste a lányt azon az este egy neki szánt csésze kávéval a kezében, épp azelőtt, hogy hazament volna.

- Én is örülök, hogy te megtaláltál.

Tobias úgy dönt, hogy a félelem különös dolgokra készteti az embert.

A vasárnapok általában úgy telnek Tobias számára, hogy későn kell, elmegy az edzőterembe, aztán hazafelé megáll enni. Néha beül egy filmre vagy valami, de mégis mint minden más napját magányosan szokta tölteni. Szóval még ha a napja azzal végződik, hogy végig a kórházban ül, hát egy kicsit sem bánja ezt a döntést..

Tris és ő folytatják az egyszerű csevegésüket, ügyelve arra, hogy az ne legyen túl személyes. Az orvos is végre megjelenik, és miután megszerezi Tris beleegyezését, tájékoztja őket a helyzetről, és hogy mire számíthatnak. A doki elmagyarázza, hogy Tris nem csak egyszerűen beteg. Elmondja, hogy az immunrendszere nagyon legyengült, és a teste kimerült. Határozott utasítást adott, hogy biztosak legyenek benne, miszerint Tris többet fog enni, és felszed némi súlyt. Egyikük sem mondja ki, hogy ezt könnyű mondani.

A jó hír, amit kapnak, hogy még ha súlyos is az állapota, már javul. Az intravénás antibiotikumokat továbbra is kapni fogja, és legalább még pár napig a kórházban kell maradnia, de a teste jól reagál a kezelésre. Szerencséje volt, mondják neki többször is, hogy nem lett rosszabbul vagy nem szenvedett nagyobb károsodást. Csak még egy nap, és holtan feküdhetett volna az utcán. Tobias tudja, hogy csak rá akarnak ijeszteni, hogy legközelebb ne várjon ilyen sokáig, de annyit elérnék vele, hogy őt teljesen elgyengítse a gondolat.

Ahogy a nap kezd lenyugodni, kínos beszélgetések és még kínosabb hallgatások között találják magukat. Tris elaludt, Tobias pedig megpróbál rendet tenni a zavaros gondolatai között. Nem erőltette tovább a beszélgetést, Tris pedig nem jegyezte meg, hogy hajthatatlanul el akar innen menni.

Meglehetősen nagy volt a nyugalom. Egészen, amíg egy csaj mellényben és egy kocsin tolt számítógéppel be nem sétál a szobába.

- Üdv. A regisztrációval kapcsolatban jöttem. Csak fel kell tennem pár kérdést, hogy minden információ bekerüljön a rendszerbe.

Tobias megvetést érez, ahogy lepereg róla a túl vidám viselkedése. A csaj mosolya túl széles, a hangja meg néhány oktávval magasabb, mint amire Tobias fogadna.

- Mint például? - avatkozik közbe Tris miatt. Nem úgy tűnik, mintha a lány szeretné a kérdéseket. A követelőzés és az ösztökélés elég ahhoz, hogy mindenkitől elijessze. Tobias azon sem lepődne meg, ha ez elég lenne ahhoz, hogy Tris odamenjen a nővérpulthoz, és kijelentkezne.

- Alap információk, amiket normális esetben akkor veszünk fel, mikor a beteg először érkezik hozzánk.

Kimondatlanul ott lebeg, hogy akkor nem tudták ezt megtenni, mivel Tris eszméletlen volt. Arról nem is beszélve, hogy Tobias ilyen szempontból használhatatlannak bizonyult.

- Rendben van - mondja Tris mocorogva az ágyon, hogy feljebb üljön. Az ágy, a köntös, az erős fény; mindezektől kevésbé tűnik önmagának idebent, mint odakint. Az utcán Tobias majdhogynem félelmetesnek találta a mogorva természetét és a durva megjegyzéseit. Itt bent azonban nem tűnik másnak, csak egy apró termetű, ijedt lánynak. Rémisztő a kontraszt. Ettől szinte még inkább felelősnek érzi magát. Tris valószínűleg utálja ezt.

Ismét megkérdezik a nevét, és Tobias elvigyorodik, ahogy Tris kimondja, hogy Beatrice Ivy. Elgondolkodik azon, vajon mi az igazi neve.

- Mikor születtél? - kérdezi a csaj, Tris pedig ismét ledermed. Eléggé zavaró, az egyetlen magyarázat, amivel Tobias elő tud állni, hogy mindig bizonnyal összeütközésbe került a törvénnyel. Úgy képzeli, az emberek ilyenkor arra törekednek, hogy elrejtsék a nevüket és a születési dátumukat egy ilyen helyzetben.

- Áprilisban - válaszolja végül. A csaj türelmesen vár, hogy Tris folytassa. A lágyszívű mosolya azonban eltűnik, ahogy kérdőn felemeli a szemöldökét. - Ó, tizennyolcadikán, kilencvenötben.

Tris szeme találkozik az övével, és Tobias feltartja neki a hüvelykujját. Meg sem fordult a fejében, amíg így nem tett, hogy milyen ostobán nézhet ki.

- És mi a jelenlegi levelezési címed?

Csak becsukja a szemét, és legyőzöttnek tűnik. Most először gondja azt Tobias, hogy látni fogja, ahogy feladja, mintha tudná, hogy képtelen lesz fenntartani az álcáját még egy millió kérdésen keresztül. Így Tobias közbelép, bediktálja a saját címét.

- 5001-es lakás - teszi hozzá a végén. Tris rámosolyog, és tátog felé egy köszönömöt, ahogy az alkalmazott begépeli a számítógépbe.

Ez így megy egy darabig, Tobias még a telefonszámát is megadja.

- Tudod mi a társadalombiztosítási számod? - Tris csak a fejét rázza. Rémültnek tűnik, de a csaj láthatóan nem gondolja rendkívülinek a dolgot. - Egy csomó ember nem tudja a te korodban, szóval nem gond. Dolgozol most valahol?

- Most nem, nem - válaszolja hezitálva. Úgy tűnik, még mindig felkészületlenül éri, ha a társadalmi helyzetét firtatják.

- Kit szeretnél megadni a vészhelyzetben értesítendő személyek listájához?

Ismét megsemmisülten Tobiasra néz, az ajkába harap, és aggódó a pillantása.

- Engem felírhat - szól közbe. - Tobias Eaton, ugyanaz a cím és telefonszám.

- Szeretnél még mást is felírni?

Tris a fejét rázza. - Tobias elég.

Jobban megdöbbenti, mint korábban gondolta volna - figyelembe véve, hogy már ezelőtt eszébe jutott, de néhány hete elképzelni sem tudta, hogy ilyen fontos lesz -, miszerint Trisnek szó szerint senkije sincs. Most ő az egyetlen személy, akit értesíthetnek. Nincs anyja vagy apja, barátai vagy testvére, még egy elhidegült nagynénje vagy egy mókás unokatestvére sem. Az utcán élés küzdelme nem csak az étel és a meleg hiányáról szól; az behatol az életének minden szegletébe, a másokkal való kapcsolatát is beárnyékolva. Ami azt jelenti, hogy senkije sem maradt. Akármi is történt a korábban az életében lévő emberekkel, ami visszatartja őket, hogy újra megjelenjenek, most senkinek sincs mersze közeledni hozzá azért, ami. A társadalom megbetegedett része, egy elüszkösödött láb, amit levágunk, hogy megóvjuk a testük többi részét a rothadástól. Egyedül van a félelem, az előítéletek és a bírálatok miatt, nem pedig azért, mert így döntött.

Szomorú, de Tobias nagyobb részében tudatosul, hogy ő maga meggátolta, hogy anno vele bárki is barátkozzon, mikor tucatnyian vették körül.

A gondolatot, hogy egyedül van egy zsúfolt helyiségben, érdekes összehasonlítani azzal, mint egyedül lenni egy üres utcán. Milyen ijesztő lehet a második lehetőség.

- Van biztosításod?

Tobias megfeledkezik az egész elmélkedéséről, amint Tris nemet mond, és megijed, hogy zsebből kell neki majd fizetnie.

Egy ösztönös mozdulattal a kezével megveregeti a lány karját, ami csak egy pár centire fekszik tőle az ágyon. Tris hangosan kifújja a levegőt, mikor Tobias keze első ízben érinti meg, de nem húzódik el. Csak egy pillanat kell a számára, hogy válaszoljon.

Még néhány percig kérdésekre válaszolnak, amik ostobaságnak tűnnek Tobias számára. Korábbi orvosok, e-mail címek, hogy az Egyesült Államokban született-e, nem is említve, hogy felajánlják számára az adatvédelmet. Visszautasítja.

Végül a csaj megköszöni nekik, és távozik, majd egy pillanat múlva visszajön, és odaadja Tris karszalagját.

- Ezt nézd - mondja Tobias, miután a csaj elment. - A hülye vezetékneved kinyomtatva.

Tris nevet, és a szemét forgatja.

- Fogd be - mondja, de felemeli a karját, és megnézi. - Furcsa ilyen dolgokat választani. Úgy éled az életedet, hogy ismered őket.

- És hiába is kérdeznék rá, igaz? Hogy miért találtál ki magadnak egy álnevet. Egy szörnyűt, de kétségkívül egy álnevet.

Tudja, hogy esélytelen a dolog, így meg sem lepődik, mikor Tris rámosolyog, és csak ennyit mond:

- Igaz..

Az ülés kezdi megviselni Tobiast, ahogy a csend is. Ahogy még néhány óra eltelik, és a nap teljesen lemegy, már éhes és fáradt, meg elege van ebből a rohadt műanyag székből. Csak arra tud gondolni, milyen kényelmetlenül ül, amíg persze eszébe nem jut, hogy milyen kényelmes lehet a hely Tris számára. Egy ágy, egy meleg szoba és étel, így azon mereng, vajon olyan szép ez a számára, mint ő gondolja.

- Furcsa? - kérdezi.

- Mi furcsa?

- Tudod - vonja meg a vállát. - Ez minden.

A kezével körbemutat a helyiségben a mosdókagylón és a tévén keresztül a virágokig, amit minden bizonnyal a kórház helyezett el minden szobában.

Tris ismét kíváncsian néz rá. - Úgy érted nem megfagyni az utcán?

- Nos, én...

- Tudod, korábban házban laktam - válaszolja, Tobias pedig eltöpreng, hogy vajon megbántotta-e. - De igen, egy kissé furcsa emlékezni rám, milyen is.

Most már óvatosan tapogatózik. - Megbántad valaha?

- Megbántam, hogy az utcán élek? Nem igazán választás kérdése volt. - Tris összefonja a karjait, és Tobias tudja, hogy ez annak a jele, miszerint lezártnak tekinti a beszélgetést.

Nem firtatja tovább.

Egy óra múlva Tris már borzasztó kimerültnek tűnik. A nővérek szüntelenül benéznek, és az infúziós tasakok mellett több pohár vizet hoznak, amit megitatnak vele. Tobias kíváncsi rá, hogy fárasztó lehet-e, hogy ennyi ember megérinti, böködi és felajánl dolgokat a számára.

- Figyelj, Tris - szólal meg csendesen, mert nem akarja megijeszteni a lányt. Álmos a pillantása, ahogy találkozik az övével. - Mennem kell, tudod, zuhanyozni meg aludni a holnapi munka előtt. Meglátogatlak holnap, ha végeztem, oké?

- Uhum - motyogja, de résnyire kinyitja a szemét, és gyengéden elmosolyodik. - Oké.

Mikor visszafordul az ajtóból, hogy még egy pillantást vessen rá, ám a kép szinte megrendíti. Tris az oldalán összegömbölyödve fekszik, az oxigéncső még mindig az orrán, és a nyugodt arca döbbenetesen eltér attól, amilyen ébren. Tris így sokkal gyengédebb.

Hazafelé egész úton magában őrlődik. Végülis csak úgy ott hagyta a lányt, egyedül. Aggódik, hogy nem fogja senki sem felhívni, ha megint rosszul lesz. Vagy már az, hogy hogyan fogja érezni magát, mikor felébredve teljesen egyedül találja magát. Tobias az egyetlen személy, akire számíthat, így aztán kötelességének érzi, hogy legalább ott legyen.

De aztán az agyának realista fele emlékezteti őt, hogy Trisnek távolságra van szüksége, neki pedig alvásra. Ha egyikük sem kapja meg, amire szükségük van, akkor annak nem lesz jó vége. Tobias határozott volt, ami egyértelmű, de Tris meg rémült, ami szintén vitathatatlan. Mindkettőjüknek a lehető legóvatosabban és türelmesebben kell folytatniuk ezt a barátságot. Egy rossz lépés, és könnyen elijesztheti a lányt, akárcsak egy őzet, ami elmenekül az erdőbe az üldözője elől.

A bűntudat újra lecsap rá, mikor kinyílik a lift ajtaja. Még mindig látja, hol hagyott foltot a fekete kávé a szőnyeg szélén. A fejében még most is látja a lány alakját a padlón. De igazából senki sincs ott, és semmi sem változott. Az ajtaját csak falak és egy ablak veszik körül, semmi más. Egyedül van, összeroskadt, eszméletlen testektől mentes a folyosó.

Buzdító beszédet tart magának, miközben elfordítja a kulcsot a zárban, és belép. Minden rendben van, Tris jól van, és minden pillanattal jobban lesz. Sokkal nehezebb, mint gondolta volna, hogy arra kényszerítse magát, hogy higgyen valamiben, aminek épp az ellenkezőjéről van meggyőződve.

Amíg zuhanyzik, kis híján sikerül meggyőznie magát. A forró víz úgy tűnik segít ellazulnia. Azonban a csésze teája, ami abból a dobozból való, amit Trisnek vett, hogy jobban legyen, nem más, mint egy újabb forró pohárnyi bizonyíték. Úgy gondolja, a többi aggodalmat majd a párnája és a takarója fogja elnyelni. Különösen azért, mert nem aludt rendesen jó ideje.

De amint lecsukja a szemét, csak Trist látja. Holtan. Azt hitte, meghalt. A csend, ami akkor mint egy vonat vágta mellbe, most épp olyan fülsértő. A lány majdnem meghalt azért, mert neki kint a francban kellett csavarognia. A padlón hevert ájultan, mert neki öt percet el kellett vesztegetnie azzal, hogy valami kiscsaj szájához ragadjon, akit még csak nem is ismert.

Végül a csend túl soknak bizonyul. Megragadja a telefonját, hogy felhívja a kórházat, és kivárja, míg nyolc különböző helyről végre a lány emeletén lévő nővérhez kapcsolják.

- Northwestern Memorial, itt Amelia beszél. Miben segíthetek?

Ez a szokványos szöveg, amit el kell modaniuk, tudja jól.

- Itt Tobias. Én voltam Beatrice Ivy mellett kicsivel több, mint egy órája. Csak szerettem volna érdeklődni felőle.

Pár másodpercig csend van.

- Á, igen, Mr. Eaton, igaz?

Nem biztos benne, hogy jó jel vagy sem, hogy tudják a nevét.

- Én vagyok - erősíti meg.

- Ms. Ivy kérte, hogy a későbbiekben ne tartsuk vissza információkat ön elől, így elmondhatom, hogy jelenleg alszik, és stabil az állapota. Meglehetősen ugyanúgy van, mint amikor távozott.

- Köszönöm - fújja ki a levegőt, és megkönnyebbülten leteszi a telefont. 

Annyira örül neki, hogy tudja, jól van. Következő alkalommal, mikor lehunyja a szemét, az elkékült testének a látványát felváltja a kórházban békésen alvó lány képe. Emellett nővér azt mondta, hogy megkérte őket, osszák meg vele az információkat. Tris ezt kérte tőlük, ő érte. Tobias elmosolyodik.

Következő fejezet >>