Fanfic fordítás: Megint te - 6. fejezet

Kicsit késői órán, de megérkezett a Megint te 6. fejezete! Most örülhettek, mert ez egy jóval hosszabb fejezet, mint az eddigiek. De ne szokjatok hozzá. Jó olvasást!

A fordítás J.R. érdeme.

Az eredeti történet ITT olvasható.

6. fejezet - Zászlórablás

TRIS

Négyes mellett ülök a vonaton, miközben a móló felé haladunk. Kínos a csend. Kíváncsi vagyok mit gondolhat. Valószínűleg ugyanazt, mint én. Barátok vagyunk? Ismerősök? Bármi több, mint két ember, akik együtt dolgoznak.? Nem tudom elképzelni magunkat Négyessel, mint barátok. Túl kiszámíthatatlan, félelmetes, és veszélyes, bár én nem félek tőle, mint mindenki más.

- Mélyen elgondolkodtál - töri meg a jeget.

- Nos, igen - válaszolom.

- És min gondolkodsz? - Kíváncsisága minden ok nélkül idegesít. Bizonyára költői kérdés volt, mert folytatja. - Én a múlt évre gondolok. A kedvenc játékom a messzemenőkig a zászlórablás. Emlékszem, ahogy te ostobán, életedet kockáztatva felmásztál az Óriáskerékre - Rápillantok.

- Megnyertem magunknak a játékot. Különben is te voltál ostoba, mert utánam jöttél. - Tudomást sem vesz rólam.

- Az életedet kockáztattad egy játék miatt. Majdnem vicces, hogy...

- Nem vagyok halott, nem haltam meg - szakítom félbe gonoszul. Kuncog, rajtam nevet.

- De majdnem...

- De nem. 

Az út további része némán telt. 

Egyforma csapatokra oszlunk, majd elválnak útjaink.

- Gyerünk, Prior! - hallom.

- Csókold meg a seggem, Négyes! - kiáltom. Én nem tudom az ő vezetéknevét. De ő honnan a fenéből tudja az enyémet? 

A beavatottjaimmal megvitatjuk a stratégiánkat. Egy ilyen játékban ez az egyetlen út a győzelemhez. Négyes okos. Biztos, hogy valami zseniálisat eszelt ki. Csak annyit kell tennem, hogy legyőzöm. Három csapatra oszlunk: a magas, izmos csoporté a figyelem elterelés; a vékony, gyorsé a zászlójuk megszerzése, a többiek a miénket őrzik. Kimerészkedem, a zászlójukat keresve. Négyest ismerve biztos, hogy valami sötét és rejtett helyre dugta el. Így tenne... Aha! Észreveszem, ahogy szabadban lóg egy fa ágán. Azonban meghátrálok. Egyáltalán nem is őrzik. Nem vagyok olyan hülye, hogy bedőljek egy ilyen trükknek. Tovább pásztázom a területet csapdát keresve, amikor valami nehéz hirtelen a földre visz.

NÉGYES

Ledöntöm a lábáról Trist, és befogom a száját, egy percig csak ott fekszik. Ez furcsán kényelmes, amíg meg nem mozdul, és úgy néz rám. Az arcaink hat hüvelykre vannak egymástól, és ez baromira megijeszt.

- Okos húzás volt, Négyes - mondja halkan.

- Köszi, Tris - felelem mosolyogva.

- Csak én okosabb vagyok.

Mielőtt felfoghatnám mit mond, az egyik csapattagja megragadja a zászlót és elfut. Ez nem volt a terv része. Ennek nem így kéne lennie. Hol a fenében vannak az én embereim? Meglepetten nézek Trisre, ő csak mosolyog rám. Rádöbbenek, hogy még mindig rajta fekszem, így leszállok róla, és elindulok a vonat felé, miközben azt motyogom:

- Gratulálok, Tris.

Amikor visszaérünk, ragaszkodom hozzá, hogy a szobájához kísérjem Trist. Nem tudom miért csinálom. Mérgesnek kéne lennem, hiszen a ma éjjeli vesztettem, és őt kéne hibáztatnom. De nem. Utálom, hogy ki kell mondjam, de le vagyok nyűgözve.

- Jó éjt, Tris - mondom könnyedén.

Épp távoznék, amikor bentről egy puffanás hallatszik. Tris azonnal kinyitja az ajtót, és bekukucskál. Felvisít, majd becsapja az ajtót, és rémülten rám néz. Pánik tölt el. Mit láthatott? Halk kopogást hallani az ajtó túloldalán, én pedig hagyom, hogy ő nyissa ki. Bentről suttogást hallok.

- Mi a fenét csináltok?- csattan fel őrjöngve Tris.

- Sajnálom, nem tudtam, hogy máris hazaérsz. - Ezt a hangot ismerem. Trisszel volt felavatott tavaly. Christa vagy valami ilyesmi.

- És ez azt jelenti, hogy rendben van az, hogy a kibaszott hálószobámban szexszeltek?! - Ó-ó. Tris hangja betegesen dühös, én meg Igyekszem, hogy ne törjön ki belőlem a nevetés.

- Nos, tudod az én szobámat átfestik, Will szobatársa meg otthon van. Nem tudtunk máshova menni, Tris. - Christa hangja kétségbeesett.

- És nekem hova kéne mennem, ha? Egész éjszakára kirúgsz a saját lakásomból?- mérgelődik Tris.

Egy ostoba döntést hozok, majd közbeszólok:

- Maradj nálam - mondom.

Fenébe. Én is pont annyira meglepődöm, mint ő. Mi a fenéért mondtam ezt? Istenem, tényleg ennyire magányos volnék? Hallom, ahogy Christa nevet, és becsapja az ajtót.

Azon az éjjelen nyugtalanul alszom a padlón.

Következő fejezet >>