Fanfic: A jövő kezdete - 1. fejezet

Nem is olyan régen ígértem nektek egy fanfictiont, ami a harmadik kötet végén fog játszódni. Emlékeztek még? Nos megérkezett A jövő kezdete első fejezete!

FIGYELEM! CSAK AZOK OLVASSÁK EL, AKIK OLVASTÁK A HŰSÉGEST!

A történetről:
A sztori A hűséges 43. fejezet után veszi fel a történet folyamatát. A terv az, hogy végleg véget vessenek a Hivatal hatalmának. Vajon sikerül megvalósítaniuk? És vajon Tobias képes lesz erős maradni, és megtenni az első lépéseket egy új jövő felé? Kövessétek végig hőseink izgalmas kalandjait a megváltozott világban!
A korhatár 16! Erőszakra és karakterek elhullásásra lehet számítani!

De azért, hogy mindenkit megnyugtassak: nem lesz olyan sokkoló a vége, mint az eredeti történetnek. Viszont nem lesz rózsaszín vattacukorcsomó sem. És sok-sok függővég lesz, amiért előre is elnézést kérek!

Nincs további hozzáfűznivalóm, csupán annyi, hogy jó olvasást!


U.i.: Köszönöm mindenkinek, aki segített a történet megírásában: ösztönzött, elolvasta, véleményezte, átnézte, javította. Örök hálám nektek, srácok!

1.

TRIS

Csak állok az arany fényben fürdő átriumban. Hallgatom távolodó lépteit, míg pillantásomat továbbra is egyre messzebb kerülő alakján tartom, ahogy lassan elnyeli a kinti félhomály. A szívem majd megszakad. Csókunk még mindig ott ég az ajkamon.

Könnyek gyűlnek a szemembe. Amióta találkoztam Tobiasszal, még soha nem voltunk ilyen távol egymástól, mint amennyire hamarosan leszünk. Mintha pár mérföld helyett egy világ választana el minket.

Azt mondta, hamarosan találkozunk, hogy reggelre visszaér. De mégis úgy érezem, mintha többé nem is látnánk egymást. Bár nem tudom, miért érzem ezt.

Mi lesz akkor, ha valamelyikünkkel történik valami? Nem akarok meghalni; nem, most már nem. Viszont amire készülünk - itt és a városban is - nem veszélytelen, és semmi garancia nincs arra, hogy sikerrel járunk. Csak remélni tudom, hogy véghez tudjuk vinni a tervet.

A tervet, ami a bátyám halálával jár.

Caleb.

Megígértem, hogy megbocsájtok neki, de mégis, ha arra gondolok, mit tett ellenem, a szüleink ellen, úgy érzem, képtelen vagyok nem gyűlölettel viseltetni iránta.

De ott vannak a szép emlékek is. Amikor még gyerekek voltunk, az én önzetlen bátyám mindig ott volt, ha szükségem volt rá. Talán ha másképp döntünk…

Erre nem szabad gondolnom. A múlt már megtörtént. Caleb a csoportját választotta a családja helyett. Azt a csoportot, ami oly sok szenvedést hozott Chicagóra. Azokat, akik szemrebbenés nélkül szíjaztak engem engem egy vizsgálóasztalhoz.

Visszasétálok a közös hálóterembe. A folyosók tele vannak a Hivatal embereivel. A többségük tudomást sem vesz rólam, ahogy elhaladok mellettük. Közönyös arckifejezéssel teszik egyik lábukat a másik után, vagy elmélyülten beszélgetnek a mellettük sétálóval.

Reméltem, hogy a háló üres lesz, de mikor benyitok, rá kell jöjjek, hogy nincs szerencsém. A helyiségben Matthew és Cara ül egy-egy ágy szélén. Persze Caleb is velük van.

- Á, Tris - néz rám mosolyogva Matthew. Nem egy vidám mosoly ez. - Épp most beszéltük át a a dolgokat a testvéreddel.

Bólintok, miközben ledobom magam a saját ágyamra. Elszorul a torkom. Látom, hogy Caleb kerüli a tekintetem.

- Mikor hajtjuk vége? - kérdem.

- Tízkor. Én elintézem a biztonságiakat és a kamerákat, ti pedig észrevétlenül el tudtok jutni a Fegyverlaboratóriumig - adja meg Cara a választ.

Addig még négy óránk van. Egy ideig feszült csendben ülünk, mindannyian érezzük az elkövetkező események súlyát. Váratlanul Cara feláll, és megragadja Matthew karját.

- Magatokra hagyunk titeket - néz előbb rám, majd Calebre, aztán mindketten kilépnek az ajtón.

A helyiségben vágni lehetne a csendet. Csak a mennyezeti lámpa zümmögését lehet hallani. Végül több percnyi hallgatás után én szólalok meg.

- Biztos, hogy ezt akarod? - kérdem anélkül, hogy ránéznék.

Pár pillanatig hallgat, mielőtt válaszol. - Biztos.

Ismét hallgatunk. Nem tudom, mit kéne mondanom a bátyámnak, aki annyi rosszat tett ellenem, viszont aki hamarosan meg fog halni. Azt kellene mondanom neki, hogy szeretem. De nem érzek így iránta. Pontosabban, fogalmam sincs mit érzek. Gyűlölnöm kéne őt, de képtelen vagyok rá.

- Ugye tényleg megbocsájtasz nekem? - kérdezi halkan.

Meg tudok neki bocsájtani? Létezik számára bocsánat egyáltalán? Fogalmam sincs.

- Nem tudom, Caleb. Viszont meg akarok neked bocsájtani. Ez nem elég?

- De, azt hiszem elég.

Az ablakhoz sétál, és a párkányra támaszkodik, homlokát az üveglapnak nyomja. A feje mellette a kifutópálya piros fényei átvirítanak az ablaküvegen. Olyan sebezhetőnek tűnik így. Nem értem miért, de fájdalom hasít a mellkasomba, ha arra gondolok, hogy ezek a testvérem életének utolsó pillanatai.

- Csak a bocsánatomért akarod megtenni? - kérdem tőle, miközben az üvegen visszatükröződő arcát nézem.

- Nem. Nem csak azért.

- Akkor miért?

Nagyot sóhajt, és lehunyja zöld szemeit.

- A bűntudat miatt. Képtelen vagyok megszabadulni a múlttól. Beette magát minden sejtembe, és bármennyire szeretném kitépni onnan, nem tudom. Minden rossz, amit elkövettem… Az a sok szörnyűség, amit ellened tettem, meghatároz engem. Ott van bennem a bűn, hiszen én vagyok az, aki így döntött. Nem a Műveltek, nem Jeanine, hanem én. Ezért gyűlölöm magam: gyűlölöm azt, akivé lettem, érted? Nem akarok ilyen ember lenni!

Persze, hogy értem. Én is ugyanígy éreztem, miután Will meghalt. Annyira felemésztett a bűntudat, hogy hajlandó lettem volna a halál karmaiba vetni magam. De az utolsó pillanatban jöttem rá, hogy ha eldobom az életem, az még nem változtat semmit. Én ugyanúgy bűnös maradok, és a szeretteim sem jönnek vissza.

- Nem teheted meg - mondom, miközben remeg a kezem. - Attól még a bűneid nem tűnnek el, hogy feláldozod magad.

- Akkor mégis mit kéne tennem, Beatrice?

- Nem tudom, de biztosan nem ez a helyes megoldás.

Az ujjai elfehérednek, ahogy szorosan az ablakpárkány szélére kulcsolódnak.

- Nem számít, hogy helyes-e. Valakinek be kell mennie abba a laborba, és az a valaki én leszek.

Tovább bámul az ablakon túli feketeségbe. Szinte tapintani lehet a testéből áradó feszültséget.

Ekkor egy kósza gondolat fogalmazódik meg bennem.

- És mi van akkor, ha én megyek? - kérdem elszánt hangon.

Azonnal felém fordul, a tekintetében parázsló haragtól hátrahőkölök.

- Azt már nem! Megőrültél? Nem hagyom, hogy feláldozd magad! Miattam nem! Soha! - kiabálja.

- Én túlélhetem. Minden más szérumra immúnis vagyok, könnyen lehet, hogy a halálszérum se lenne rám hatással.

Már egy ideje ez jár a fejemben. A szimulációs szérum nem működött rajtam, az igazságszérumon is felül tudtam kerekedni. Egyedül a Barátságosok békeszérumával voltak gondjaim, de az ellen nem küzdöttem. A memóriaszérummal pedig inkább nem találkoznék, ha egy mód van rá. Ahogy a halálossal sem, de talán én vagyok az egyetlen, aki erről a küldetésről élve visszajöhet.

Caleb pár erőteljes lépéssel átszeli a köztünk lévő távolságot, és leguggol elém, kezeit a térdemre teszi, enyhén megszorítva a lábamat.

- Beatrice, jól figyelj rám! Ez - amit a fejedbe vettél - túl kockázatos. Igen, lehet, hogy a méreg rád nem hatna. De mi van akkor, ha mégis? Ha nem élnéd túl? Szerinted hogy tudnék létezni azzal a tudattal, hogy megint elárultalak, hogy hagytam meghalni a kishúgomat?

Ebbe bele se gondoltam. Vajon mit érezne Caleb, ha bemennék abba a laborba, de soha többé nem jönnék ki? Örökké magát hibáztatná.

- De ne csak rám gondolj, hanem a többiekre is. Mi lenne Christinával? Nem ismerem őt valami jól, de azt tudom, mennyi barátját elveszítette már ebben a harcban. Beleroppanna, ha téged is elveszítene.

Igaza van a bátyámnak. A legjobb barátnőmnek már túl sok veszteséget el kellett viselnie.

- És Tobias?

Megdermedek. Látom magam előtt, ahogy velem szemben áll a Bátrak központjában lévő kis lakásában, és szorosan magához ölel. Kit érdekel mindenki? Mi lenne velem?

Tobias volt az, aki utánam jött a Műveltekhez. Akkori szavai visszhangoznak a fejemben. Ha te meghalsz, én is meghalok. Akkor, ott majdnem örökre elveszített. Emlékszem, ahogy a homlokát az üveghez szorította, lehunyta a szemét, miközben a tenyerünk egymáséhoz tapadt az ablak két oldalán.

De sok szomorú emlék mellett ott van egy igazán felemelő is. Egy egészen friss emlék. A múlt éjszakáról. Ha rá gondolok, szinte most is érzem Tobias erős karjait a testem körül, a hosszú ujjait, ahogy simogatják a bőrömet. A forró ajkait az enyémen és a meztelen bőrömön. Haja selymességét, ahogy az ujjaim a tincsek közé csúsznak. Hallom halk sóhajainkat, kapkodó lélegzetvételeinket.

Érzem, ahogy melegség árad szét az arcomon, a szemembe viszont könnyek szöknek. Annyi mindenen keresztülmentünk mostanáig: sok jó és rossz dolog is történt, de mégis kitartottunk egymás mellett. Most pedig itt az esélyünk egy nyugodtabb életre, ahol talán nem kell minden nap az életünkért küzdenünk. Már nem sok választ el minket ettől. Nem adhatom fel ezt. Nem tehetem ezt meg velünk. Nem tehetem meg Tobiasszal.

Felzokogok. A kezem a számra szorítom, hogy elfojtsam a torkomból kikívánkozó hangokat. Caleb a vállamra teszi a kezét.

- Neked itt kell maradnod. Rád itt van szükség. Erős vagy, és tele vagy szeretettel. Benned meg van az a képesség, hogy jobbá tedd ezt a világot.

- De nélküled… - motyogom a könnyeim között.

- Nélkülem. Az én nagy feladatom most érkezett el. Itt az idő, hogy férfi legyek!

Elhatározás csillog a szemében, a hangja sziklaszilárd. Viszont az ajka lágy mosolyra húzódik.

Nem bírom tovább. A nyakába vetem magam, amivel sikeresen ledöntöttem a lábáról, így mindketten a két ágy között fekszünk a földön, miközben az arcomat gyűrött ingébe temetem. Egész testemet remegés rázza.

Talán későn eszméltem rá, mennyire szeretem a testvéremet. Minden hibája, minden rossz cselekedete ellenére teljes szívemből szeretem őt. És tudom, hogy ő is szeret engem. De ami még fontosabb: tiszteletet érzek iránta. Tisztelem őt azért, hogy képes volt magába nézni, és meghozni ezt a döntést.

Következő fejezet >>

Szerző megjegyzése:

Köszönöm, hogy elolvastátok! Mivel nem vagyok megelégedve a sorozat befejezésével, gondoltam elkezdek egy ilyen történetet, egyfajta alternatív befejezésként. Sok fejezetes lesz, annyit már most elárulhatok. A következő fejezet is hamarosan érkezik. Nagyon örülnék neki, ha megírnátok a véleményeteket. Pussz ^^